Informatikai háttér:
Mobil Média Stúdió |
|
Delphoi jósda, a jóslás bölcsője |
A Delphoi jósda neve a világon mindenütt ismerősen cseng, nem is véletlenül, hiszen a Delphoi jósda az emberiség történelmében az egyik leghíresebb és legnagyobb jelentőséggel bíró jósda volt. Az emberek között már az Ókorban is félelemmel vegyes tisztelet övezte a természeti erők megnyilvánulásait. Mindemellett nem csak félelmet váltottak ki, de reményt is nyújtottak nekik. Ezért törekedtek e jelentésének megismerésére, de legalábbis az istenek világával való kapcsolat felvételre, ekképp biztosítva a magasabb rendű lények akaratának érvényesülését, hiszen ezeket az
|
 |
erőket az istenek megnyilvánulásainak tekintették. Ezen kapcsolat fenntartására akkoriban jóslási kultuszukkal a jósdák voltak hivatottak. Ha egy személy, egy közösség vagy akár egy egész város komolyabb kérdés megoldását kereste, illetve nehéz döntés előtt állt, akkor alávetette magát a jóslatoknak. A jóslatot, amelyet a jósda a hozzá fordulónak adott, az isteni akarat kinyilatkoztatásának tekintették.
Az ókori Görögország két legjelentősebb jósdája Zeuszé és Apollóné volt. Zeusz jósdája Dódónában, Apollóné Delphoiban állt. A két jóshely jóslási módszere csak technikailag különbözött, és természetesen Dódoónában Zeusztól, Delphoiban Apollóntól várták a választ a kérdésre.
A dódónai jóshely híres volt jóslatainak kétértelműségéről, homályosságáról. Innen alakult ki az, hogy manapság a nem egyértelmű dolgokat a "dódónai" jelzővel illetjük.
Régészeti leletek bizonyítják, hogy már az i. e. 2. évezredben is élt a kultusz. Jelentősége lecsökkent az i. e. V. századra, majd a hellenizmus idején nőtt meg újra. A fellendülés kezdetét Nagy Sándor támogatása jelentette. Dódóna sokat szenvedett a háborús eseményektől: az Aitól és Acháj Szövetség háborúja (i. e. 219) miatt a kultuszhely elpusztult, majd újjászületése után a rómaiak égették fel (i. e. 168-167). Az i. e. I. században thrák törzsek fosztották ki. A császárkorban a helyiség újjáéled, ahol az i. sz. IV. századig folyamatos volt a jóslás. Később a hely érseki székhely lesz, majd végleg elpusztul. |
Delphoiban volt egy földhasadék, melynek közelében isteni sugallat szállta meg az embereket. A legenda szerint amint Apollón megküzdött a sárkánnyal (aminek Püthon volt a neve - azóta nevezik Apollónt Püthian Apollónnak), a hatalmas testet elnyelte a föld. A sárkány testének rothadásából keletkezett gőzök, gázok felszállnak a hasadékból, melynek hatására a jövendőmondó képes kapcsolatba lépni az istenek szférájával, és felteheti kérdéseit (a gáz valószínűleg kábító hatással rendelkezett).
Deplhoi akropoliszán van egy Kasztalia nevű szent forrás, valamint egy szent babérfa, |
 |
amely mellette nő. Ezt a helyet Apollón és a múzsák kedvenc tartózkodási helyének tartották. A római költők ihletadó forrásként tisztelték. A templom papnője, a Püthia a hasadék mellett háromlábú kisszéken ült, babérlevelet rágcsált, és kortyolta a Kasztalia forrás vizét. Ettől (de még inkább a földből szivárgó gázoktól) extázisba esett, és megkapta a feltett kérdésre a választ, amit elmondott a kérdezőnek. Ezt azonban az extatikus állapot miatt csak zavarosan, összefüggéstelenül tudta megtenni. A Püthia segítői szó szerint lejegyezték a szavait, és versbe szedték azt. A verset kapta meg az érdeklődő. |
Királyok küldöttei, fejedelmek, papok és egyszerű emberek érkeztek ajándékokkal és áldozati állatokkal nap mint nap a szentélybe. A jóslatok gyakran nagyon homályosak és zavarosak voltak. Ha gondot jelentett egy jóslat értelmezése, akkor az emberek a papokhoz és a jósokhoz fordultak a megoldásért. A leghíresebb példa erre a lüd király, Kroiszosz esete, aki azt tudakolta Apollóntól, hogy indítson-e háborút a perzsák ellen. A válasz az volt, hogy ha birodalma határfolyóját, a Halüszt átlépi, nagy birodalom dől meg. Kroiszosz ezt saját győzelmének előjeleként értelmezte, el is vesztette a háborút. |
 |
A jóslat beigazolódott. Tényleg elpusztult egy nagy birodalom (csak nem az, amit Kroiszosz szeretett volna.)
Apollón, mint a "jótörvényűség" (eunómia) őre, jóslataival irányította Delphoiból a városalapításokat, a városállamok újjászervezését, igyekezett meggátolni a háborúk elembertelenedését, megtiltotta a vérbosszút, és óvta a mentelmi jogot. A humanista normák innen sugároztak szét a civilizált világba, amit jól kifejez Apollón templomának felirata: "Ismerd meg önmagad!" |
Jóslatadásra eredetileg havonta egyszer került sor, később ez a szám növekedett.
Akik szolgálatokat tettek Delphoinak, előjogot kaptak az istensége megkérdezésére (promanteia). A tanácsokat kérők áldozatokat hoztak, amikből a papok meghatározták, hogy kedvezőek-e a jóslás előjelei. Ha igen, akkor sor került a tanácskérésre.
Delphoiban az i. e. 2. évezred közepén jött létre az első település, ahol feltehetőleg Gaiát, a Földanyát tisztelték. Ezt szorította háttérbe Apollón kultusza (a hagyomány krétai eredetűnek tartja). A szentély hamarosan nagy hírre tett szert. Az i. e. I. évezred elejére |
 |
már javában működött. A szentélyre a közeli Krisza és kikötője felügyelt. Az első szent háborúban (i. e. 595 - 586) a thesszáliaiak, az athéniak és a sziküóniak szövetsége lerombolta Kriszát, és átvette Delphoi katonai és politikai védelmét, igazgatását. Létrehozták a körüllakók szövetségét, az Amphiktüóniát. A szervezet élén a küldöttek tanácsa állott, amely a szentély semlegességét és politikai függetlenségét volt hivatva reprezentálni. Ez azonban csak álca volt, valójában a "felszabadítók" szájíze szerint megfogalmazott jóslatokkal szóltak bele a görög világ ügyes-bajos dolgaiba. A szentélyt újjászervezték. Négyévente került sor áldozatok és szent drámák bemutatására, sportünnepségek szervezésére a Püthia ünnepén. |
A görög világra a legnagyobb befolyást az i. e. VII-VI. században érte el a jósda.
Ebben az időszakban gombamód szaporodtak a kultikus hely körül az egyes városállamok kincsesházai. Itt azokat a kincseket, adományokat őrizták, amelyek sérülékenyek, törékenyek voltak.
A szentély politikai hanyatlása a perzsa háborúk idején kezdődött. A perzsa hadak vezére, Xerxész egy légiót küldött Delphoi kifosztására. A szentségtörést az Istenek akadályozták meg a legenda szerint, mivel csodálatos természeti jelensége |
 |
(hegyomlások, mennydörgések) gátolták a katonák útját. A hanyatlás tovább folytatódott, az i. e. I. századtól thrák törzsek, majd római seregek fosztogatták. Újabb virágkorát az i. sz. II. században érte el, amikor a nagy történetíró, chairóneai Plutharkosz delphoi főpapként tevékenykedett. Ebben az időben késült el Pauszaniasz alapos leírása a szentélyről. I. sz. 392-ben Theodoziusz betiltja a pogány kultuszokat, a szentély elnéptelenedik, keresztény rombolások és természeti katasztrófák sújtják, fokozatosan elpusztul. A középkorban kolostort alapítottak a helyén, majd falu épült az egykori szent helyre. A romok felfedezése 1838-ban volt, feltárása 1840-ben kezdődött el |
|
|
|
A horoszkóp eredete
Az asztrológia az emberiség egyik legősibb tudománya. Minden napjainkig megismert ősi civilizációban fontos szerepe volt, és napjainkban is sokan művelik. Az asztrológia görög eredetű szó, jelentése „csillagtudomány”.
Tovább a horoszkópról>> |
Kínai horoszkóp
A legnagyobb kínai bölcsek sem tudják, hogy pontosan mikor keletkezett az első kínai horoszkóp, csak annyi állítható bizonyosan, hogy több mint 3000 éve. A kínai horoszkóp és asztrológia azért is ilyen népszerű szerte a világban, mert az egyén nagyon árnyalt és pontos jóslatokat kap.
Tovább a Kínai horoszkópról >> |
A Mandala -nézés, -rajzolás a meditációnak egy formája. Harmonizál, kiegyensúlyoz, pihenteti a szellemet, az érzelmeket lecsendesíti, segíti a koncentrációt. A mandalát nézve, a képre koncentrálva harmonizálhatjuk magunkat, a nekünk tetsző képpel gyógyíthatjuk testünket, lelkünket, kikapcsolódhatunk stresszes világunkból, és rég elfeledett igazságokra, emelkedett, tiszta gondolatokra és különleges összefüggésekre ébredhetünk rá.
A Mandala bővebben >> |
|
Mit mondanak a csillagok? Asztrológia, Horoszkóp, Élő jóslás SMS-ben!
Küldje el születési helyét, idejét és jövőjével kapcsolatos kérdését SMS-ben a
06-91- 2 2 5 - 3 2 5 -ös sms számra, ahol a Mobil Jósda asztrológusai válaszolnak!
Válaszunkat egy órán belül megküldjük Önnek! A jövő kifürkészhető. |
|